2016. április 2., szombat

Szívdobbanás: Megesik


Daemon

Komolyan gondoltam amit Camillenek mondtam. Kedvelem ,de ezt nem kell tudnia, mert a végén olyan feltételezésre jut ami nem kimondottan igaz. A fenébe még én sem tudom ,hogy mit jelent.
Éppen igyekszem nem oda égetni a pirítóst a konyhában. Bár a mennyezet alatti füst gomolyagból azt szűröm le ,hogy csúfos kudarcot vallottam. Nem leszek a Toast-ördöge.

-Daemon!! -kiált rám Cami ijedten.
-Mondtam ,hogy ne bízd rám. -emelem fel a kezemet és igyekszem ártatlanul nézni. Nem nyert. Bár az ő hibája több ponton is. Először is rám bízta, másodszor miután tájékoztattam ,hogy hétvége van jó ötletnek látta ,hogy átöltözzön. Egy lazának tűnő tréning nadrágot kapott fel, ami azonban tökéletesen illeszkedett kerek fenekére.
Ez nekem kellemes perceket, a pirítósnak pedig azonnali halált jelentett.
-Mondtam ,hogy figyelj oda !!-szid le.

-Nem az én hibám. -fonom karba a kezem, úgy mosolygok rá. Tudom ,hogy ettől haragos lesz.
Ahogy vártam. Apró ráncok szelik keresztül a homlokát, a száját pedig vékony vonallá préseli.
De ez most más. Nem azért csinálja mert hatalmas önuralomra van szüksége ahhoz ,hogy ne verjen meg, hanem azért ,hogy ne nevessen a képembe. De az inger végül győz és rám nevet.
Jókedvű hangjától megremeg a gyomrom és furcsa mód engem is elönt az öröm. Vele nevetek.
Kinyitunk néhány ablakot, meg elindítjuk a szagelszívót.

A reggeli, nagy nehezen ,de elkészül hála Camillnek. Elégedetten és jóllakottan kapom fel a tányérokat és a mosogatóba teszem.
-Finom lett. Megtartunk. -mondom.
-Egy egyszerű köszönöm is megfelelt volna.
-De abban nincs semmi..... -hagyom befejezetlenül a mondatot.
-És mit szoktál csinálni egy átlagos hétvégén?? -kérdezi témaváltásképpen, a nappaliba sétálunk és lerogyunk a kanapéra.
-Többnyire alszom. -nézek rá jelentőségteljes pillantással. - De bulizni is szoktam, meg egyebek amikről jobb ha nem tudsz. Veled mi a helyzet??
-Olvasok. Általában.
-Hát ezen változtatnunk kell. Sürgősen. Ha már korán reggel felkeltettél az igazak álmából jössz nekem eggyel.

-Nem jövök. De csinálhatunk valamit. -veti fel készségesen.
-Mozi ?? -érdeklődöm.
-Nem olyan rossz ötlet. -fontolja meg az ajánlatomat.
-Akkor eldőlt.

Két órával és egy kis pattogatott kukoricával később, a mozi előtt várunk ,hogy végre beengedjenek minket. Egy humoros akciófilmet választottunk, valami szuperhőssel a főszerepben.. Jónak ígérkezik. Cami izgatottan eszi a popcornt. Túlságosan cukinak tűnik. Miket gondolok. Egyáltalán nem cuki.
-Haliho. -hallom az ismerős hangot. Egyszerre fordulunk meg, pont akkor amikor Amara éa Aaron ránk mosolyog.
-Sziasztok. -mondjuk egyszerre Camillel.
-Hát ti?? -váltogatja a pillantását köztünk Aaron. Az arckifejezéséből tisztán kitudom olvasni ,hogy mindent félre ért.
Amara megöleli Camit, aztán rám néz. Majd pedig Aaronra. Valami néma párbeszéd zajlik köztük.
Nagyon fura. Az ilyen páros hülyeségektől mindig kiver a víz. Egyszer csak Cami felé fordul és azt mondja:

-Cami eltudnál jönni velem a mosdóba.
-Persze. -bólint Cam. Láthatóan neki is feltűnt a feszült helyzet.
A lányok ennek ellenére nevetgélve távoznak.
-Mi ez ember?? -szegezi nekem a kérdést.
-Semmi. -vágom zsebre a kezemet, vállat vonok.
-Tudom ,hogy szexi csaj meg minden ,de nem hasonlít azokhoz a lányokhoz akikkel eddig kezdtél. Más súlycsoport.
-Ki mondta ,hogy kiakarok kezdeni vele??
Felvonja a szemöldökét.

-Haver. Facér vagy és van farkad kell ennél több indok??
-Nem. Tisztában vagyok vele, hogy erős és ez vonz. Eléggé. Éreztél már olyat ,hogy akarod ,hogy a tiéd legyen, de tudod ,hogy jobbat érdemel nálad?
-Hát haver. Nyakig vagy a szarban.
-Mert??
-Én is így kezdtem Amarával. Most meg nézz rám. -nevet.
-Köszi a megértő őszinteségedet Aaron. -morgom. Aztán felnevetek. Aaron úgy néz rám ,mintha belennék tépve.
-Valami nem stimmel. -méreget.
-Nekem mondod. Orvosság?? -kérdezem reménykedve.
-Szexelsz rendesen??
-Igen.
-Akkor emeld a dózist. -javasolja.
-Rajta leszek. -mondom őszintén. Lehet ,hogy tényleg erre van szükségem. Rossz párosítás ,hogy erre gondolok amikor Cami és Amara megjelenik a folyosón. Hiszen ez a szexi fekete macska csupán egy szobányira lesz tőlem. 

Camille

Nem gondoltam volna ,hogy összefutunk Amaraékkal, de örülök ,hogy így alakult.
Besétálunk a terembe és leülünk.
Amara és Daemon között foglalom el a helyemet. Amy másik oldalán pedig Aaron ül.
Fogják egymás kezét, és már undorítóan szerelmesek. Félre ne értsetek, örülök a boldogságuknak, de bujkál bennem a féltékenység. Valahol belül vágyom egy ilyen kapcsolatra.
A villany lekapcsolódik én pedig a képernyőre meredek. Már éppen elmerülnék a reklámok világában amikor egy forró kéz érinti meg a combomat és finoman megszorítja. A kezemet az övére teszem, próbálom eltolni kezét a combomról,de hasztalan. Finoman rácsapok a kezére, de elkapja és az ujjaim közé fűzi az övéit.

Az érintése bizsergeti a bőrömet. Nem tehetek semmit ,így hát hagyom. Na jó egy kicsit élvezem is a dolgot, de egyszerű baráti gesztusnál nem vagyok hajlandó többet belemagyarázni a helyzetbe. Ujjaival apró, ritmusos köröket rajzol a kézfejemre aminek hatására megemelkedik a pulzusom.
Így nézzük végig a vörös szövetes ruhába bújtatott antiszuperhősről. Rengeteget nevettünk és egymás kezét nem engedtük el.
A film után kajálni mentünk. Hiába volt a sok beszélgetés képtelen voltam kiverni a fejemből Amara szavait: 

"Ő csak bajt hoz a lányokra Cam. Nem akarom ,hogy bajod essen."

Van róla némi fogalmam, hogy miért mondta, de nem értek vele egyet. A reggeli viselkedése szöget ütött a fejembe, amikor ott feküdtem mellette az ágyon.
Amit akkor mondott, arra enged következtetni ,hogy nem nagyon szereti ezt a "minden-szembejövő-lányt-megdugok" stílust. De akkor miért csinálja.
És én miért boncolgatom ezt a témát?? Talán mert kedvelem Daemon. De miért?? Na ez az egymilliárdos kérdés.

Ötre esünk haza. Daemon a szobájába én pedig a konyhába indulok.
Már csak egy órám van Glenn érkezéséig, de semmi kedvem a sráchoz. Csak tudjuk le a házit meg minden.
Újabb fél óra telik el és Daemonnek se híre se hamva. Szerintem elrabolták. Végszóra megjelenik a szexi csípőfarmerbe bújtatott félisten fekete ingben. Na tessék. A női méltóságomat feldarabolták és megsütötték 200 fokon, mert úgy bámulom kirajzolódó izmait ,mint egy pláza cica a leárazásról árulkodó táblát.
Felkapja a motorja kulcsait és odaveti nekem az következő mondatot:
-Leléptem ,majd jövök. -reagálni sem marad időm. Visszatért a bunkó énje. Túl szép volt ez a nap, hogy igaz legyen. Lehet ,hogy kegyetlenül betéptem és csak hallucináltam. Ha igen, akkor kemény cucc lehetett és kell még belőle.
Összepakolom a konyhát egy kicsit majd lefekszem a kanapéra. Bedugom a fülest és élvezem ,hogy mindent kizárok.

Persze megszólal a csengő. Erre van is egy törvényszerű.
Sietek ajtót nyitni, aminek a túloldalán Glenn tornyosul, hanyagul vállra vetett barna táskájával és fényűző mosolyával. Emiatt a mosoly miatt szerettem bele többek között.
-Szia. -köszön mosolyogva.
-Szia neked is. -tárom ki az ajtót, hogy bejöhessen.
-Akkor hol kezdjük??
-Gyere. -indulok az emeleti szobák felé.
A szobám közepén lévő szőrmés szőnyegre telepszünk. Kipakolunk minden szükséges dolgot. Papir, toll és könyv kupacok hevernek minden felé.
-Az emberi viselkedés elemzése, nem éppen a legkönnyebb tananyag. -vakargatja a fejét jegyzetelés közben.
-Hát nem. -nevetek rá.
-Apropó hoztam kávét. -mondja büszkén.
-Glenn. Isten vagy. -kapok az ital után mosolyogva.
Mind a ketten buzgón jegyzeteljük a dolgokat. Közben nevetünk. Nem értem ,hogy képes egy ember ennyi marhaságot összehordani.

-Hiányzott a nevetésed. -csúszik ki a száján és megenged magának egy szomorú mosolyt.
-Nem szívesen ismerem be, de te is hiányoztál nekem. -szólok.
-A kapcsolatunk eléggé félre siklott.
-Azt mondod? -nevetek keserűen.
-Tudom ,hogy az én hibám, de szeretnék jóba lenni veled. Mert nos....fontos vagy nekem.
-A múltkor elmondtad már ,hogy mi a helyzet szóval részemről ennyi. De akkor sem kellett volna megcsalnod. Az fáj ,hogy nem voltál velem őszinte. Ha unalmas voltam csak mondanod kellett volna.
-Tudod ,hogy nem erről volt szó. -rázza meg a fejét.
-Inkább beszéljünk a háziról. Rendben??
-Aha. -bólint rá. -Kávét?? -nyújtja felém a poharam.
-Kérek. -felém hajol. A tekintetünk találkozik és még közelebb hajol. Még közelebb...
-Basszus. -nyögöm ki.

Daemon

A Virginiával való találkozás nem volt olyan gáz tekintve ,hogy az orgazmusom előtt Camillenek szólítottam.Ez már rohadt durva. Lehet el kellene költöznöm. A francba. Belépek az ajtón és teljes sötétség fogad. Ezek szerint Cami már alszik. Lehet ,hogy beszélnem kellene vele. Persze eszem ágában sincs neki részletesen elmesélni a sztorit, de akkor mit mondhatnék neki.

"Szia Cami, éppen egy csajjal hancúroztam és közben csak rád tudtam gondolni, de annyira ,hogy a végén Camillenek hívtam. Szerinted ez mit jelenthet?? "

Na ezt tuti nem. A konyhába megyek ,hogy igyak valamit, mert tuti túlpörgőm az egészet.
De megdermedek. Egy csávó áll a nyitott hűtő fényében egy szál alsóban.
Eskü reménykedtem benne ,hogy egy kibaszott betörő. És ha igen akkor sajnálom ,hogy nincs rottweilerünk. 
-Te meg ki a fasz vagy?? -fonom karba a kezem és fenyegető testtartást veszek fel ,vele szemben.
-Hello. Biztosan te vagy Daemon.
-Remek. De ebből még rohadtul fingom sincs ,hogy te kivagy?? -morgom nem valami barátságosan.
-Engem G..
-Glenn!!! -hallom meg Cami hangját amint jön le a lépcsőn melegítőben és éppen lehúzza feltűrt pólóját. Mint aki éppen most öltözött fel.

Nem kell észlénynek lenni ,hogy tudjam ez mit jelent.
Ebben a pillanatban élesítették a Daemon atombombát. A csávó neve hallatán a megcsonkítom szó ugrik be először. Szerintem csak véletlen. Erről lehet szó. És nem akarok belegondolni, hogy mégis miért érzek így. 
-Cami beszélhetünk?? -kérdezem.
-Aha. -mondja miközben felméri a helyzetet.
-Cam ha valamire szü... -kezdi Glenn és megérinti a vállát. Milyen név ez??
-Húzz el! -szegezem Glennek. Vállat von és már ott sincs.
-Mi van?? -kérdezi a lány.
-Playboyoknak tabu a ház. -mondom.
-Akkor te ,hogy hogy bejöhetsz?? -szemfülesen felel. -Egyébként meg ,ha te idehozhatod a kurváidak akkor én is azt hozok ide akit akarok.
-Ez nem fair.
-Ezt egyenjogúságnak hívják haver. -fordul meg és integetve elfordul. -Ha visszatért az elviselhető éned akkor tájékoztass.

Utána lépek és elkapom a nadrágjának a derekát és visszarántom. A meglepetés ereje az én malmomra hajtja a vizet. A vadmacska pedig a karjaimba esik. A hirtelen ötlettől vezérelve rámosolygok és belemarkolok feszes, kerek fenekébe.
A karomra csap. Erősen. Ellök magától. De én csak mosolygok.
-Mondtam már ,hogy szexi feneked van?? -tudakolom, de ő csak bemutat és megy tovább. Hátra sem néz.
Hideg zuhanyként ér a felismerés ,hogy ezt a feneket ma más fogja megérinteni.
Erőből az asztalra csapok majd felkapom a kulcsokat. Mennem kell egy kört.

2 megjegyzés:

Idegen érzés: Van amire születni kell

Hannah Meztelenül ébredek a hotelben, azután az eszméletlen éjszaka után. Mindenem fáj, de természetesen jó értelemeben. Nagyon is jó...