Színdobbanás: A hír

Camille

Másnap busszal kellett suliba mennem, Daemon kis közjátéka miatt. Az izzadt emberi testek között rögtön értékelni kezded ,hogy mennyit jelent a rozzant autód. De túl éltem amíg végül a zsúfolt járgány letett a sulinál.

A parkolóban átnéztem a kocsimat, nem hiányzott belőle semmi és sikerült beindítanom is, szóval minden király. Tényleg megcsinálta, döbbenek rá. 

Örülök neki , de furcsállom is azt ,hogy Daemon csak úgy megtette amit kértem. Több .mint fura. Biztos tegnap este történt valami, de ,hogy mi arról fogalmam sincs. 

A vállamra veszem a táskámat és elindulok a bejárat felé, semmi sem oldódik meg ha csak ácsorgok itt és nézek ki a fejemből. Egy újabb unalmasan átlagos nap.

A negyedik óta után Alice kiállt utánam a folyosón.
-Camiii !!! -megállok és bevárom csapzottnak tűnő barátnőmet.
-Szia Alice. -köszöntöm. A kezét a combjára helyezi és úgy csinál ,mint aki most futotta le a maratont. Mókásnak hat.  -Csak. Azt. Akartam. Kérdezni. Hogy...-

A szavak között nagy levegőket vesz. 

-Nem kerget senki. -tájékoztatom kedvesen. Összeszedi magát.
-Na szóval. Mi volt tegnap ez a randi dolog azzal a szívtipró Agenta sráccal?? -tegnap este miután hazaértem felhívott a házik miatt én pedig megemlítettem neki a randit. Pech.

-Semmi nem volt, vagyis most már nincs. Összevesztem vele.
-Hogy mit csináltál?? -mered rám hitetlenkedve. Mély levegőt veszek és elhadarom neki a sztorit.  A végén csóválja a fejét.

-Hát ez durva.-suttogja.
-Nem olyan vészes.
-De attól még jó a segge. -vonja meg a vállát Alice. Eggyet kell értenem vele.

-Apropó ma nem láttam egyik órán sem. Te tudsz valamit?? -faggatom.
-Annyit, mint te.
-Ez remek.

Azóta eltelt egy hét. Bár tegnap láttam a srácot nem tudtam beszélni vele. Nem mintha nagyon akartam volna. Viszont úgy érezem előbb utóbb beszélnem kell majd vele.

Azzal már tisztában vagyok ,hogy kerül, még pedig amiatt a félresikerült randiféleség miatt. Nem lehet ennyire ...haragtartó. Vagy igen??

Pénteken korán érek haza hála az influenzának ami elkapta a német tanárunkat. Ezek a jótékony baktériumok. Köszönet értük.
Leállítom az autót és beltúrok a táskámba. Nehezen találom meg a fényes kulcscsomót, bár olyan feltűnő akár egy világítótorony. Na mindegy.
Kiszállok a járgányomból és megtorpanok.

Tökéletesen szél fújta hajjal, fekete motoros cuccban feszít keresztbe tett lábbakkal, a motorjának dőlve Daemon Agenta. 

Penge éles tekintete rám villan és azt az érzést kelti bennem ,hogy elakarjak süllyedni egy nagyon mély tóban.

Az első gondolatom megijeszt, mivel szeretnék a nyakába ugrani és megsimogatni a fejét majd közölni ,hogy örülök ,hogy még élsz. Na nem, ezt nem.
Hetyke mozdulatokkal lépkedek el mellette majd félvállról oda vetek neki egy "Hali" -t.
-Nem is érdekel ,hogy miért vagyok itt?? -teszi fel a kérdést. 

-Azt hiszem nem. -belépek a házba és igyekszem rácsukni az ajtót ,de oda rakja a bakancsát és meggátol.
-Hidd el ezt tudni akarod.
-Daemon nem vagyok kíváncsi rád. Mi lenne ha elhúznál a küszöbömről??
-Ahogy óhajtod. -elveszi a lábát és hátatfoditva visszamegy a motorjához.
-Csak figyelmeztetni akartalak. -felpattan a fekete szörnyetegre és elhajt.

Végre becsukom az ajtót. És még én szidtam az ő egóját amikor az enyém akkora mint a Hold. Szánalmasnak érzem magam, de ezen már nem tudok változtatni hiszen elment.
De azok után ,hogy került meg minden mit várt, hogy behívom egy kávéra és elcsevegjünk arról, hogy hány csajt dugott meg tegnap. Kösz nem. Ezt passzolom.

Elcipelem magam a szobámig és alig várom az algebrai feladatok véget nem érő sorát. Bár péntek révén nem kellene tanulnom ,de most nincs jobb dolgom. Meg hát, tartanom kell a tempót.

Belemerülök a háziba ,de a sokadik feladatnál esküszöm ,hogy csak egy pillanatra hunytam le a szememet. 

Valaki kedvesen megrázta a vállamat amitől visszatértem. Sajnos.
-Jó reggelt Csipkerózsika. -Rose az.
-Szia. -nyöszörgöm felelet képpen.
-Gyere kész a vacsora. Fasírtot készítettem.
-Mennyi az idő??? -tudakolom szemdörzsölés közben.
-Fél kilenc.
-Basszus. -szépen elaludtam.
-Na gyere. Beszélnem kell veled.

Ezek a beszélgetések mindig szobafogsággal végződnek. A konyhába érve gyorsan megterítek, Rose pedig tálal. Az illata mennyei és most kezdek ráébredni ,hogy ma alig ettem. Elhelyezkedünk és neki látunk. 

-Ez isteni lett. -mondom, az ízlelőbimbóim táncot járnak.
-Köszi. Arról akartam beszélni veled ,hogy szereted az iskoládat ugye??
-Persze. Itt vannak a barátaim.
-Mit szólnál ha azt mondanám ,hogy elköltözünk?? -a villa kiesik a kezemből és mártással együtt landol a szőnyegen.

-Tessék ??
-Elköltözünk. -ismétli meg. Kiszárad a szám. Egy szó futkározik az agyamban "NEM".
-Mégis hová?? -állok fel.
-Svájcba.
-Két kontinensel odébb?? -akadok ki, az állam a padlót súrolja. -Ezt most nem mondod komolyan??
-De.
-Én nem megyek sehova!!!!
-Valahogy sejtettem ,hogy ezt fogod mondani. Szóval van rá mód ,hogy maradj. -kel fel ő is és megtörli a kezét egy szalvétával.
-Bármit vállalok. -hangzik a válaszom. Elszántnak mutatom magam pedig félek. A szüleim emléke ideköt egy buldózer sem vihetne el innen.
-A cégem külföldre települ a vezetőség számít rám így mennem kell, nem találnék még egy ilyen jó állást. Azonban két házat képtelen vagyok fenntartani ,így csak egy megoldást látok mivel te még iskolába jársz.
-És pedig??
-A főnököm felajánlotta ,hogy az ő házába beköltözhetsz ha akarsz. Csak a kajádad kell fizetned.
-Nem hangzik rosszul. -inkább ez ,mint Svájc.
-Rendben akkor fel hívom a főnökömet. -bólintok és megölelem. A szemében látom ,hogy szeretne maga mellett tudni, de pontosan érti mi köt ide. Én pedig nem akarom megfosztani őt az álom melójától. 

Előveszi a telefonját és a konyhába sétál. Utána megyek és töltök egy pohár vizet magamnak. Nagyot kortyolok a hideg folyadékból. Le kell higgadnom, ez olyan hirtelen jött.
Azonban a víz spriccelve hagyja el a számat amikor azt hallom.
-Jó estét. Igen. Mr. Agentát keresem.

Valaki odafent pikkelhet rám, vagy csak egy furcsa véletlen ,hogy Rose főnökének vezeték neve megegyezik Daemonével. Bakker. Ilyen tényleg nincs.